Impossible mission: the Luggages - chapter Dos

Barcelonai Tryp Hotelben reggel ébredés egy könnyed posztírogatós éjszaka után. Zuhany, stb, és megindul a nap, máris az esti “ingyé szálle” képzetébõl gyorsan adaptálók agyával, láttunk a portán egy reggel ingyen kávé feliratot. No keressük csak meg!


Már itt szembesülünk a spanyol szemlélettel, sehol egy árva lélek sem, és már el is jött az idõ, hogy felpattanjunk a szállõra, hogy ivigyen minket a reptéri szállodából az ugyancsak közel, cirka, 3-4 kilóméterre fekvõ reptér B termináljához, hogy neki veselkedjünk Ibizának. Minden klappol. Szalle jóhelyen lerak, mi - gondolvána csomagok már felszálltak, csatlakozunk a sokadik checkin sorozatához egy kisebb reggeli és kávé elfogyasztása után.

A meglepetés erejével ér minket, hogy ezúttal nem egy nagy bölöm bikával utazunk, hanem egy kisebb - mondom kisebb - repülövel.

Ezúttal a felszállás már inkább hasonlít egy ûrpilota kiképzési tesztjéhez, a gép rezeg, nyöszörög a fiziaki erõi alatt, nekifeszülve kapaszkodik a levegõbe, hogy aztán elrugaszkodás után minden szaros kis áramlat kénye kedve szerint dobálgassa ide-oda. Nem mondom, már a hintán is kisgyerek korom óta érdekes flash-eim voltak, de ez a gép volt az igazi. Kezdtem átértékelni eddig átélt élményeim. A gép felszállt, és a rövidke másfél órás út alatt, kb sorozatba etettek, itattak minket. Of course for free.

No de, aszem az ibizai megérkezésrõl, és a kerozintól mindössze 10 méterre történõ dohányzási kísérletemrõl írtam már, szóval a csomagra térnék. Leszállunk, majd a csomagok kiadására fenntartott helyre fáradunk, hogy végre emgcsodáljuk csomagjainkat, vajon épek-e még, és meg vannak-e. Hát igen, régóta próbálom sugallni, hogy ebbõl ám lesz ne mulass, hát lett is. Mi vagyunk az utolsó a csomagkiadónál, és pár lepukkant böröndõn kívül, pont amit keresnénk nem leljük.

Ott terem egy kedves 30as hölgy, és egybõl segítségünkre van, mi tájékoztatjuk útvonalunkról, majd elkísér minket az Air Europe Lost and Found részlegére. Hosszas beszélgetés, adatfelvétel után közli, hogy ma már esélytelen, inkább holnap, jan 1.jén van esély hogy utánunk küljdék a csomagokat a szállóba, hát legyen. PERsze a kkedves kisasszony emgígéri, hogy telefonon tájékoztatnak, hogy megjöttek a csomagok, és akkor mi isképben leszünk. Nos ez nem történt meg. Már sok-sok telefonbeszélgetésen vagyunk túl, néha fingjuk sincs hol vannaka csomagok, néha közlik, hogy Barcelonában fogják öket, mert nem hagyták jóvá a tova küldést….

Immár 2008-at írunk, túl vagyunk a Pachá-s éjszakán, és nem igazán jelentkezik senki sem. Sõt még egy nap eltelik, de mielõtt kiindulnánk a reptérre, még telefono érdeklõdünk,és közlik, hogy a reptéren van a motyó, épp kéüslznek kihozni hozzánk. Azonnal szólunk, hogy ez felejtõs, mert nemsoká utazunk, így legyenek oyl kedvesek és tartsák meg ott, mert emgyünk és felvesszük öket. Persze ez a központ volt, valami maki call-center. Így nem si csodálkozunk, hogy iérünk a reptére, és az új srác a Lost and Foundban, zavarban van, mert hát fingja sincs hol vannak a cuccaink. Kezdünk enyhén ingerülté válni, hiszen 2 óra és megy a gép. Persze a srác nagy nehezen kideríti, hogy pont msot vitték el a szállóba és ott van. Kérjük hívja fel a szállódát, tényleg ott van-e. Persze beigazoldóki, ott vannak a motyók. Közli hogy taxizzunk el a cuccokért, mire mi kisé felháborodva, közöljók, hogy szó sem lehet róla, hiszen 3 napja várjuk a dolgainkat, így intézkedjék. Közli, ez lehetetlen, taxizunk, nos végül többszöri kör után mégis közli, hogy 15-20 perc múlva a másik AE standnál átvehetjük. A sráéc errefel, bezárja aboltot, és eltünik, mi átmegyünka másikhoz, ahol 2 bamba nõ közli, hogy itt nem elsz motyó, húzzunk a Lost and Foundhoz. Elmondjuka mondókát, hogy onnét küldtek, azon értetlen fejjel visszazavarnak. Nos nem érszletezném, miként, és hogyan, de végül egy reptéri ügyintézõ segítségével, sikerül kinyomozni ezt-azt és persze 50 perccel késõbb felvesszük a böröndököt, jelentõsen laposabb változatban, de még a pesti fóliával, a 2 bamba nõnél. Nem bírjuk megállni, hangos vihogás, és csomag fotózásba kezdünk, mert hát ez a kb “ilyen nincs” típusú történet.

Újabb checkin, vetkõzõs változat, egy bunkó spanyol széjjel pakoltat, majd a végén le se szarja, hogy mi merre hol hogyan. Hagyjuk is. Megérkezés Malagára, ahol egybõl buszra pattanunk, mert a központból fogunk tudni tovább menni, meg is néztük, egy térkép szerint a busz pályaudvartól indulnak vonatok is, így a buszon odáig keresztül vágunk egész Malagán, és egcsodáljuk, hogy képesek metrót építeni spanyol embertársaink, egy egész várost rommá túrva. Kisé háborús hangulatot kölcsönöz az a városnak a feltúrt fõút, ami az egész várost keresztül szeli. Megékrezünk a buszpályaudvarra, de vonatot sehol se látunk. Se pályaudvart. Kisé tanácstalanul állunk, egy bevásárló központnak látszó épületnél, amit a buszunk vezetõje a vonatállomásnak titulált.

Ismét a megszokottá váló szenvedés kezdõdik, Csabi rínyál. Aztán nézzük, hogy sok turista maki befelé igyekszik angy börnödökkel a bevásárlókozpontba, így utánuk megyünk. Megérte, mert a rikító kirakatok és boltok közt egy hatalmas jegypénztárt lelünk, ahol persze sehol sincs Fuengirola, mint útirány. Az infónál Csabi megtudja, hogy ahhoz, egy másik pénztárhoz, a hodály másik végén kell keresgélnünk, és meg is indulunk.

Siker! A föld alá rejtett pályaudvar torténete kezd jól alakulni, jegyünk van, még egy kedves idõs házaspár is spanyolul motyogva, de beenged minket a liftjukbe, hogy 2 emelettel lejjebb jussunk a 15 percenként járó gyorsvonathoz.

Amolyan Margit-hídi hév megállót kell elképzelni, csak nem zöld, hanem fehér-szürke-piros vonatocska áll be. Felpattanunk, és a csomagokkal szenvedve elhelyezkedünk. Laza 30 perce utazás során végi megyünk jó pár városkán, pontosabban mamár, egy egybe függõ területen, Costa Del Sol egyes lakókörzetein. A 3. m,egállónál nagy ámulásba kezdünk, mert persze, hogy visszajutottunk a reptére, tehát megint feleslegesen buszoztunk egy kört, de már mindegy.

Megérkezünk Fuengirolába, sötét van már. A Myra Mar hotelhez egy taxit fogunk, és meglepetésünkre, egy tökös latin nõ a sofõr, aki pikk-pukk bedobálja az általunk töketlenül a csomagtartóba helyezett nagyobbacska böröndöket.

Megérkezünk, és elfoglaljuk a remekbe szabott teraszos, kb luxus szállós studiónkat. A csomagokat nem bírjuk tétlenül szemlélni, de a bontogatás élményérõl videót is készítettünk, amit a tegnap megrendelt internet valós bekötésének napján azonnal közzé teszünk, addig türelem. ;)

Tags: , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.