mosolyogva meghalni :D
ne értsd félre! rég nem éreztem magam ilyen jól, mint amikor most, reggel 7kor ezt a bejegyezést szültem. Diszlexiám a csúcson, és fáradt, és enyhén ittas vagyok hogy a hibáimat javítsam, szóval ez lesz a szégyen számomra de mesélni szeretnék dolgokat. Ja, hát persze hogy Sebastien tolja hangulatot megint csak alám… 
Például, ma nagyon véletlenül kerültünk buli közelbe. Teganp, hosszú várakozás után kinyitott egy hely, a London Underground aminek én nagyon örülök, mert iszonyat jó zene van, oylan nekem való kategória :D, Egy aranyos, duci fehér csaj, szemüvegben olyan zenét facsar, hogy otthon is a témát kedvelő többség maga alá csinálna. Tegnap, péntek este 5 perc alatt letolta a Blade klasszikusnak mondhato főcim zenéjét, amit mindeki vág, egy jó faithelsst és a kedvenc booka shade in white roomot…sztem csak nekem 
Ma megríkattam egy lányt msn-en, akit nagyon szívlelek, és sosem tettem volna ilyet, de szegény tényleg oylan dolgokon ment át eddigi életében, hogy én fel sem fogom. SAjnálom hogy marha voltam, és oylan pontra tapinthattam, amir enem kellett volna, talán legközelebb már nem leszek tapintatlan és tolakodó az érdeklődésemmel. I hope…..
Aztán véletlenszerüen beestek megint a barátok, akikre fogni kell hog ymegint buli lesz az estéből. Igaz, ők tehetnek róla, mer tmi csendes nyugdijasokként pihegtünk volna, ha ők nem jönnek, és visznek magukkal, az árral….. ám aki közel áll szívemhez, annak már rég elárultam, hogy életem egyik nagy muzsikája Armand van helden - you dont know me -je, nem csak a cime miatt, de a zene is teljesen én vagyok. Lassan több mint 10 éves zene, és a millió alkalom hogy hallottam midnig ugyanazt váltotta ki belölem, hogy táncoljak mosolyogva, boldogan, szabadon. Ma az instant és véletlenszerű indulás, az első bárban erre az élményre ébresztett fel sajátos állapotomból. Olyan mint a nedves gőz 61 fokon, és a hideg 8 fokos medence közvetlen utána. Zsenliális
Most mikor szégyent hozok épp a magyar nyelvtanra - már 7 óra mult, alváshoz készülök, fekves notival az ölemben az ágyban, és világos van. Úgy egy órája lehet hogy elindultank haza, az 10 percre lévő bar-zonától, ahogy én hívom ….a sötétben. Igen, sötét volt még, és tán előszőr, az út során pillanthattam meg a tenger felett színes csíkokban megjelenő fényeket. A napot, amint új fényt, színt hoz millárd ember életébe. És eszembe jut, hogy pár napja, szinte folyamatosan egy macska hirtelen kergülése miatt izgulunk mindketten…kissé aggódva bízva a legjobbakban és kölcsönösen egymást nyugtatva. Végül, eljutunk egy korábbi bejegyzés témájához, ama filmhez, ami újra és újra segít át értékelni dolgokat az életemben, sőt talán az egész életet, az Air I breath-ez, amiben nagyon nagy kedvencem, Forest Whitaker, a szürke, totál hétköznapi embert megtestesítve, rengeteg szorongás, görcs és tétlen vágyakozást követően eg yhülyeség miatt boldogan, mosoylogva hal meg. Én pedig, mint az egyetlen, de legalább első digitális diszlexiában szenvedő barátotok kerülök be a szívetekbe Álmodjatok szépeket !!! 
ui.: Mösziő Zone írásával zárom a napot, amit az én indulásomkapcsán még december 27-én követett el, aszem…és kíváncsian állok elébe, merthogy nincs 10 perce hogy figyelmembe ajánlotta, én meg vagyok annnyira rossz, tré blogolvasó, hogy magamtól tán sose találok rája
ui2.: Tudjátok, nagyon ritkák a hozzászólások, pedig nagyon jól tudom hogy sokan követitek figyelemmel azokat a dolgokat, amiket én képernyőre vetek. Fontos, hogy kapjak, kapjunk visszajelzéseket, így most szeretnélek Titeket, mindenkit egyenként bátorítani rá, hogy igenis itt és most mondja el véleményét!!! Köszönöm
March 16th, 2008 at 10:09
Hát persze hogy figyelemmel kísérjük. Nekem új ez a problémád az olvasással. Viszont elfelejtetted kifejteni a posztcím értelmét.
March 17th, 2008 at 14:00
Anvee, én elég gyakran fogalmazok árnyaltan mellé, és félre….nem tudom valahogy ez is én vagyok
- a digitális diszlexiám csak egy fedőnév a gépelési hibáim okozta jelenségre - ha jól tudom ez is a diszlexia körébe tartozik, ám lehet tévedek.
A posztcím értelme valójában már részlegesen tárgyalt dolog az Air I breath című filmben, vagy még pontosabban az a film maga részletezi. Én az érzésre probálok vele utalni, amit tán elég gyakran, újra és újra meg-meg élünk, hogy az életet úgy kell élni, hogy minden pillanatában jelen vagyunk, épp ott és akkor amiben épp vagyunk. Ha így cselekszünk - azaz nem épp máson aggodunk, görcsölünk, merengünk - akkor esélyt kapunk rá hogy teljesebb életet éljünk. A címben közvetlen arra szerettem volna utalni, hogy vagy így, vagy úgy de van rá mód, hogy _boldogan_ nézzünk szembe bármivel. Az említett film hősei megszokottá vált görcseik szemüvegén járják a világot, és mind valamilyen szituáció révén, de egy boldogabb magaslatra emelkednek, még ha kell a halállal szemezve is.
Próbálom elsajátítani ezt oylan formában, hogy mindennapot mosolyogva kezdhessek, és tölthessek el. Nem az egó beszél belölem, pusztán szeretnék olyan alkotóelemévé válni a környezetemnek, aki megmosolyogtat.
Tavaly évvége felé egy chaplin rucis, sétálópálcás fiút fedeztem fel a földalatti vonalán. Halálosan komolyan vette, hogy ő mulatat. Sosem láttam volna hogy szerepét feladva komolyabb pillanatában. Itt sem a szerepjátszást, hanem az elhivatottságot csodálom, és persze a nemesnek vélt célt
March 20th, 2008 at 14:52
..nnnnekem nincs véleményem.. :o)) - mármint erről a bejegyzésről.
April 10th, 2008 at 16:57
Tény és való, hogy ritkán kommentelem az olvasottakat, de majd igyekszem gyakrabban tenni.
Addig nyugtasson a tudat, hogy simán élvezem az írásokat és továbbra is hű olvasó maradok.