Magyar igények a spanyol közértben
Régebb óta tervezem, hogy egy bejegyzést csak az imádott táplálkozásnak szentelek. Végülis azon túl, hogy személyes dolgokat írogatok fel ide, és néhány tapasztalatot probálok megosztani a spanyol emberek kapcsán, ez is célja volt e blognak.
Első nagy feladatunk a helyi boltokban a feltérképezés mellett a külöönböző alapanyagok felmérése volt. Az első napokban nem találtuk a megszokott ízvilággal rendelkező kolbász, vagy szalámit, amihez otthon hozzászokhattunk. Furcsa is, mivel itt van vagy millió fajtája a szláminak és kolbásznak, de a chorizo sajnos emg sem közelíti a magyar főzőkolbászok legócskábbikát sem. A szalámik tök mindegy hogy néznek ki, mindenek eza bajor szalám íze van, amitől mi elég hamar kidobtuk a taccsot. Hosszas probálkozásokat követően persze megleltük a megfelelőt, eddig egyetlen gyártó, egyetlen típusa ment át a rostán. De az rendben van. A többi kolbász kinézetű dolog, akkor lesz ehető ha valamiben főződ, melegíted vagy sütöd.
A másik égető gondunk, a tejföl kérdés volt. Nos elég csalóka élmény volt, hogy a második nap találtunk “Tajfol” felirattal terméket a boltban, de a spanyolok egy mososzert hívnak így, amit végül nem probáltunk meg magunkhoz venni semmilyen formában. MAjd szép lassan egy szótár segítségével kiderítettük, mit is kéne keresnünk, no azon a néven nincsen egyetlen mega-giga boltban sem a tejes pultkörnyékéne semmi, szóval már majdnem letettünk róla, mikor is, valami hasonló dolgot láttunk, és rávettem Csabit probálkozzunk meg vele. Na az meg kifjezeetten sűrű és nehéz tejszín volt, de kárba nem veszett, mert a reggeli kávémhoz kifejezetten jól állt.
Majd többszöri kísérlet után, rájöttünk hogy kéféle tejföl is van, az egyik még hagy némi kívánni valót magaután, - ezek nagy, félkilós - rózsaszín , és világos zöld kiszerelésben, 20 és 0 %-os csodák. Ám a kitartó ember, előbb-utobb elnyeri jussát, és mi is rátaláltunk a Nata Fresca, kisebb, barná-fehéres dobozkájára, és ezzel ismét megnyílt a tejfölös kaják előtti ínycsíklandó út. Már-már néha azt érzem, ez még jobb is mint amihez otthon hozzászoktam, mert igaz, ennek van valami minimális ízesítése, de egy ételhez hozzáadva, keverve, sokkal testesebb, és meghatározobb karakter kölcsönöz. Finom, aki szereti a tejfölt és itt jár meg kell kóstolnia.
Krumpliból annyi féle változatot kapni, amit én még nem láttam sehol, nem mintha hú de nagy piacra járó lennék, de angy könnyebbség, hogy azt a kis meztelennek tünő változatot, gyakorlatilag meg sem kell hámozni, ha rendesen megfőzi az ember. Világ életemben paradicsom párti voltam, csk az utolsó otthon töltött évemben kezdtem egyre több paprikát enni, talán a c-vitamin ihányom pótlására, kitudja. Ezzel szemben itt, nincs az otthoni sárga, tv- meg egyéb jelzőkkel feltüzdelt változata, de van helyette nagyon finom, vékonyebb húsú hegyeserős, sötét zöld, ami egyáltalán nem erős, és nem is hasonlít ízében a már megszokott magyar változathoz. No ezt a típust nagyon megszerettem, nincs hideg kaja enélkül, sőt amibe csak lehet én rakok bele is, ártani nem árthat címszóval.
Érdeke, hogy nem hittük volna, de a külföldiek -főleg angol és német turisták - miatt elég sok ezekben az országokban favorizált zöldség, és/vagy konzerv beszerezhető. Így találkoztunk a savanyúkáposztával is, amit szép sárga dobozban árulnak, talán sauer-krauten megnevezéssel, most nem vagyok benne teljesen biztos. Gyakorlatilag egy vendégségben elfogyasztott székelykáposzta óta, nálunk is napirendként lett feltüntetve, egy kísérlet, hogy mi magunk alkossuk meg azt a gasztronómiai csodát.
Mindketten szeretjük a csípőset, így elég hamar tájékozodtunk az itt beszerezhető valamennyi kapcsolodó fűszerről, kis chili paprika féléről, egyéb beföttes üvegben árult kis, erős zöldpaprikáról. Amit ki kell emelnem az a Salsa Brava, egy ketchupnak álcázott saláta szósz, ami igazán pikáns ízt adhat bárminek amivel elegyítjük. Pont ezért is volt egy kisebb időszak amikor tonna számra készült a chilisbab, ami mindig elfogyott az utolsó falatig.
Tags: gasztro
March 24th, 2008 at 16:39
Értékes gasztronómiai útmutatás
March 25th, 2008 at 22:00
Hát igen, a magyar embernek bizony nem könnyű egy idegen országban a maga saját fűszeres ételeihez ragaszkodni…. szóval hajráhajrá (:
March 25th, 2008 at 22:19
Jééé milyen olvasóink is akadnak
- elfogok pirulni a well-known bloggerek jelenlététől. A frappáns írónők-étől depláne….:)
March 25th, 2008 at 22:24
gondoltam benézek
March 25th, 2008 at 22:27
jól tetted, szívesen látott vendég vagy
- és tényleg miért is várat magára a következő bejegyzés? - nem muszáj mindig évek történéseit összefoglalni egy írásban 
March 25th, 2008 at 22:34
úh köszikösziköszi:) na végigkommenteltem 3 postodat, meg még olvasom a többit
szóval a kérdésedre válaszolva azért várat magára mert ma este értem haza a nagyiméktól ahol nem volt net, hogy feltöltsem….na de majd holnap (: mert még dolgozom rajta kicsit 
March 26th, 2008 at 12:29
“volt egy kisebb időszak amikor tonna számra készült a chilisbab, ami mindig elfogyott az utolsó falatig.” LOL, majd a folyamatos gáztámadások és az elviselhetetlen oroszlánszag miatt, véget ért a kisebb ámde gasztronómiailag annál dicsőbb múltú időszak
April 10th, 2008 at 17:09
Uhh, megéheztem mire végigolvastam ezt a bejegyzést.
April 10th, 2008 at 19:33
Egyél Harder
April 12th, 2008 at 17:02
hát ez a tejfölmizéria nagyon jó, ehhe
magyar ember tejföl nélkül mit sem ér
jó kis blog, szia Gergő