We Do Spain

egyszer volt, hol nem volt egy marha, aki arra adta fejét hogy világot lásson. Aztán írni kezdett, és rákapott a drogra, ami segítette ebben. Már sokat regélt róla, ez Sebastian Tellier - La Ritournelle című dala. Már 9 napja magyarhonban, élvezi annak minden szép és jó oldalát, és csak gyűlnek-gyűlnek a gondolatok, de nem veté azt se papírra, se online…..aztán eljő a pillanat, és nem akarja tova tűnni…..

Még előző évnek végső időszakában, elértem azt a pillanatot, hogy minden reggel, az ébredést követő órára, mosoly és boldogság ült ki arcomra. Örültem magamnak, barátaimnak, a körülmények java részének. Égetett belül a vágy, hogy meghódíthatom a mesés euórpai tengerpartot. Aztán elmentem oda, és sok-sok utolérhetetlen, és életemet meghatározó érzés és gondolat, valamint élmény mellett mégis eltűnt a mosoly reggeli arcomról. Oly soká gondolkoztam ezen, hogy idejét sem tudom mikor ötlött fel először. Aztán leszállt a repülő múlt hét hétfőn, és 2 barátom várt a reptéren. Ők hozták a mosolyt ismét arcomra és lelkembe, mint messiások a jó hírt. Tán sosem fogom megérteni miért. Számít? Nem. Meghozták és örülök.
9 nap alatt számtalanszor elmeséltem a főbb eseményeket, és átmeneti kedvtelenség után szívesen mesélem még tovább, de már legalább értem: “Mindenhol szar, de mindenhol másképp” Remélem idővel ők is teljesen érteni fogják miért mondtam ezt.

Mikor repülőre szálltam, aggódtam az átszálláson, hogy mi vár majd rám, mi lesz majd itthon, megtalálom-e a gépem, és meg lesznek-e a csomagok. Milyen jó lesz itthon, és milyen jó lesz a számtalan dolgot újra látni. És jól éreztem. Igazam lett. NAGYON JÓ! De első éjszakám után, a fülledt pesti lakrészen, már hiányzott a tenger a homok, a tisztaégbolt, és lakom nyugalma. Két hely, szinte otthonok közt a padlón találtam magam. Kétország, két ágy közt a földön ébredni elsőre kényelmetlen, és értetlen helyzet, aztán szép lassan érteni kezded, és szebb lesz, sőt csodás. Pont úgy, ahogy a nap kelt fel a teraszom előtt balra, és világította be a világomat egészen jobbra, míg szem ellát….

Budapest, a hely, ahol a metrón a lábadra lépő idegen egy pillantásra se méltat, a hely, ahol a hűs esték hangulatot adnak, a hely ahol esti sétán millió érzés és gondolat, vagy épp telefonhívás ejti rabul a további terveid. A hely, ahol a terveid keresztül szabja egy arc, egy pillantás, és érzések melyeket ezek hoznak egy-egy röpke pillanatba.

Emberek akik vártak, akik örülnek neked és veled, akikhez váratlan beállítasz egy sörre, és pár sztorira, vagy bejelentkezel és burjánzásba fulló szerelmükben lehetsz a megfigyelő, aszisztáló lény, vagy épp nyíladozó konyhaművészeteddel és felemás gondolataiddal fárasztod épp öket, de örülnek. Méghozzá mindkettőtök örömére.

Volt kollégák, akik csendes körükben figyelmesen, már zavarba hozó csendben várják mondandódat, és a régi élményeket egy új köntösbe öltöztetve immár várják, hogy Te oszd meg élményeid velük.

A virágzó pest, a zöld buda, akik minduntalan meglepnek. Vagy mosolygós szép lányok tekintetével, vagy röpke gondolatokkal egy fogorvosnál várakozva. Vagy épp Novák Péter és a kultúrpárt….akik egy nyitott tetejű ikarusszal csalnak sokáig tartó mosolyt orcádra, míg a Gellért térről a Ferenciekre visznek jegy nélkül, Ferenczi Gyuri muzsikájával, és fűszerezett magyar humorral.

Barátok, kollégák, akik látnak valamit, amit lassacskán te is kezdesz látni. Lassan, de egyre inkább. Lassan kezdem látni mit látnak, és lassan kezdem elfogadni és nem tagadni, senem ellenállni annak akit látnak.

Furcsa, és annál is inkább meglepő számomra, hogy két lány, akiket szegről-végről életembe csöppentett a sors, most szinte leggyakoribb partnereim hétköznapi életemben, és hol egyikük mellett, hol másikuknál kötök ki pár szó, vagy egy finom étek erejéig. Vagy a budapestet most már egyre inkább nyaranként zenés erdővé varázsoló utcai fesztiválok, vagy a sötétben felismert rég nem látott leányzó, aki mikor megismer nyakadba ugorva üdvözöl.

Vagy mint ma este, haza esek hajnali 2kor, és az immár ismét egészséges édesanyám látom mély álmában pihegni ágyában. És ettől boldog vagyok. Boldogan várom a visszaútat, akármi lesz. Boldogan jövök, és boldogan megyek. Várom hogy mehessek, és majd újra és újra jöhessek. Már éget a vágy a Balaton Soundért, és még boldogabban hogy újra azok közt lehessek, akikkel szívesen töltöm perceim. És boldogan várom hogy lássam a marhát, akivel belekezdtem életemet gyökeresen átalakító útamba, amit talán sosem fogok befejezni, mégha utazásom földrajzi tekintetben be is végzem egy adott helyszínen. Mosolyogva térek minden este haza, ha szeretett városom szaros járdáin sétálok zenémet hallgatva. Bevallom. Gusztustalanul szeretem budapestet, és most tán méginkább vágyom hogy elmenjek innét.

Beleszerettem az utazásba, beleszerettem abba, hogy bárhol járok, tanulok. Nemcsak másokról és másokból, de legfőképp önmagamról. Sokan kérdik, hogy a kint töltött 5 hónap alatt mit láttam spanyolország szépségéből….például Rondát, Tarifa fehér homokját? Granada szépségeit? Nem. És nem is izgat annyira, mint az amit megéltem, és amit meg fogok. Nem turistának mentem oda, és nem is tartom egy turista élményeinek azt amit kaptam ezalatt az 5 hónap alatt. Mikor kimentem egy új világot és új lehetőségeket kaptam. Az hogy a kint lét felnyitotta szememet és vesztettem az illúziók armadájából, és még több gondolatot és lehetőséget kaptam sokkal többet ér ennél.

Szeretnék olyan lenni, mint egy eb. Azt hallani, amit akarok, és akkor amikor akarom. Megélni azt amitől én én leszek, az ami csak én lehetek. Úgy gondolom hogy ezt a barátaink és a környezetünkben lévő embereknek köszönhetően egész életünkben van módunk gyakorolni és elsajátítani.

Voltam egy esküvőn. Egy talán klasszikus lagzin, életem tán első ilyetén lagziján, amit nem mellesleg a legjobb barátommal élhettem át. A barát is, de az élmény, és 2 rendkívüli ember tettei is gondolatok millióit hozta ismét elém. Aztán találkoztam egy koreai férfival, aki új és új dolgokat mutatott nekem. Találkoztam és még akarok is életem sok fontos emberével, mint kollégák, meghatározó emberek, barátok, ismerősők sokasága.

Tudtam hogy hazalátogatásom új és nagyszerű élmény lesz, de sosem gondoltam volna hogy ennyire fogom élvezni. De akarom hogy vége legyen. Akarom. Mert így talán annyit fog érni életem végéig, mint azt valójában jelenti.

Tags: személyes

Ez a bejegyzés az Úr 2008.6.4., Wednesdayi napján 1:54-kor született, az alábbi kategóriá(k)ba: személyes. Ehhez a bejegyzéshez tartozó megjegyzéseket ezen az RSS 2.0 feeden át követheted. Ugorj a végére, és reagálj.